Szegednek, ebben a Sárgának nevezett Tisza-parti környezetében álmodta meg Kőrössy József és fia magyaros vendéglőjét, amikor ezen a helyen halászcsárdát nyitott az 1930-as évek elején. Azóta étlapon van a Kőrössy halászlé és halpaprikás, a különböző roston sült halak és a túrós csusza.
Az 1970-71-es nagy árvizet követően – amelynek vízszintjét az épület falán tábla jelzi – a már államosított csárdát kibővítik és felújítják. 1993-ban kerül tulajdonunkba, hogy a régi hagyományokat megőrizve, a jelen kor követelményének megfelelő, de ebbe a gyönyörű környezetbe illő, télen-nyáron nyitva tartó vendéglőt hozzunk létre, amely egyidejűleg 250 vendég kiszolgálására alkalmas.
A Tiszára futó fedett és nyitott teraszt magába foglaló étterem együttesben télen-nyáron élőzene, esténként tánczene gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról. A vendéglő kialakításánál fogva kiválóan alkalmas fogadások, esküvői ebédek és vacsorák, üzleti találkozások, valamint minden olyan rendezvény megtartására, amelynek résztvevői távol a város zajától, a Tisza festői környezetében szeretnének hódolni a magyar Alföld gasztronómiai örömeinek.
Az Öreg Kőrössy sikerének titka, hogy minden ételünk tradicionális recept alapján, kiváló minőségű, válogatott alapanyagokból a legnagyobb gonddal és odafigyeléssel készül. A hagyományos Öreg Kőrössy választékon túl, az étlapon szerepel a magyar ételek színe-java. A helyszín kiváló mindazok számára, akik szeretnének egy kicsit elbújni a világ elől egy romantikus vacsora erejéig; azoknak, akik nyugodt, diszkrét környezetben szeretnének elfogyasztani egy fontos üzleti ebédet, vacsorát; illetve azoknak, akik zavartalanul, barátságos légkörben kívánnak eltölteni néhány jó hangulatú órát családjukkal, szeretteikkel.
Tradíció és folyamatos fejlődés. A múlt és a jelen konyhakultúrája. A prémium minőségű alapanyagok és a legújabb modern technológiák alkalmazása magától értetődő. A tradicionális magyar finomkonyhák ízvilágát ötvözzük saját elképzeléseinkkel, amitől igazán különleges az Öreg Kőrössy már hosszú évtizedek óta.
Előre is jó étvágyat kívánva, tisztelettel:
ifj. Kiss Tibor
csárdagazda